Civil szervezeteket érintő eljárások során a teljeskörű képviselet ellátását vállalom, így már a civil szervezet alapítása előtt, annak elhatározását követően segítem ügyfeleimet azzal, hogyan lehet költséghatékonyan, rövid időn belül bejegyeztetni az adott civil szervezetet.
Már a civil szervezet alapítása, létrehozása során is elengedhetetlen az ügyvéddel való konzultáció, hiszen számos olyan kérdés merül fel, amelynek megoldására a vonatkozó jogszabályi ismeretek tükrében több lehetőség közül lehet választani.
Nem csak teljeskörű jogi tanácsadást és tájékoztatást, valamint a képviselet ellátását vállalom, hanem elkészítem a szükséges okiratokat, nyomtatványokat és kérelmeket, amelyek a civil szervezet létrehozása során bejegyzési eljárás keretében benyújtásra kerülnek az illetékes Törvényszékhez.
Mint ahogyan a gazdasági társaságok, úgy a civil szervezetek is kötelesek változásbejegyzési eljárás keretében az adatváltozásokat bejelenteni az illetékes hatóság részére jogszabály által megadott határidőn belül. Segítek a változással érintett adatokat tartalmazó okiratok, nyomtatványok és kérelmek elkészítésében, valamint az illetékes Törvényszékhez történő benyújtásukban is.
Amennyiben az alapítók, a tagok nem kívánják a szervezet tevékenységét a továbbiakban folytatni, úgy jogutód nélküli megszüntetését határozzák el, amely kapcsán szakmai segítséget nyújtok abban, hogy egy jogutód nélküli megszüntetési eljárás keretében a szükséges és vonatkozó jogszabályi rendelkezésekről teljeskörű tájékoztatást adok. Segítek abban, hogy a kuratórium tagjai, az elnök illetve az alapítók, tagok a jogszabályban meghatározott kötelezettségeiknek eleget tudjanak tenni, előkészítem a szükséges okiratokat és nyomtatványokat, az illetékes Törvényszék részére benyújtom azokat és mindaddig, amíg a társaság törlésre nem kerül, ellátom a társaság képviseletét.